2016. ápr 08.

A szenvedés mélységében megérezni a mulandóság örömét

írta: Orosz Gábor Viktor
A szenvedés mélységében megérezni a mulandóság örömét

71 éve, április 9-én végezték ki Dietrich Bonhoeffert

bonhoeffer2.jpg

Dietrich Bonhoeffer a Teremtés könyvéhez írt kommentárjában szól arról, hogy a „tudás fája, a halál fája”, ami közvetlenül az élet fája mellett áll. „Az élet fáját egyedül a halál fája veszélyezteti. Mindkettő érintetlen és érinthetetlen, határ és közép.” A tudás fája a kert közepén áll, az ember határát jelöli életterének közepén. Az élet peremén található határok az ember teremtettségének, technikai lehetőségének határai. A középen fellelhető határ az ember valóságának, jelenvaló létének határa. Ez a határ az ember teremtményisége, amely így is kifejezhető:

„Ádám, te az vagy, aki általam vagy, a Teremtőd által; így legyél is az. Szabad teremtmény vagy, így legyél teremtmény.” Ádámnak ez az ismerete csak kifejezi a közép-felőliségét és arra irányultságát, tudását Isten előtti szabadság övezi, amely töretlen engedelmességben valósul meg: „tudás a tudatlanságban”.

Ezért nem gondolhat a halálra sem, mégis van ismerete a határról, mert ismeri Istent. A határt nem átléphetetlenként ismeri, mert akkor tudna a rosszról is, hanem Istentől adott kegyelemként, amely a nemlét, és a „nem teremtményiség” felett tart. Isten parancsolata számára nem kísértés, hanem kegyelem. Ádám semmit sem tud a jó és a rossz kettősségéről, ő „túl van jón és rosszon”.

Bonhoeffer ezután a megismert jóról és rosszról ír. Az ember világának legvégső feszültségét fejezik ki. Mert a „tob” az, ami örömmel és a „ra” az, ami szenvedéssel teli. A jó és a rossz világunk alapvető kettősségébe és egyben feszültségébe állít minket, mégpedig együttes jelenlétük módján, szétválaszthatatlanságuk kínzó talánya Ádámétól különböző létünknek.

Nincs szenvedéssel teli rossz anélkül, hogy ne lenne jelen az öröm csillámfénye.

A jó a rossztól elszakított, amely a rosszon keresztülhaladt, jóllehet a rossz meghaladása. Ám éppen így a rosszat „megnemesíti” a jó, ahonnan ered és ezen a módon a szenvedés az öröm által nemesül, amelynek mélységéből egyedül lehetővé vált. A tudás fájának gyümölcsét megízlelt ember a szenvedéssel teliben hordozott és az örömtelivel táplált világában a jót áthatja a rossz és a rosszat a jó.

Az örömben megjelenő szenvedést az öröm örökkévalósága iránti vágy adja. De vajon mi lehet a szenvedés közepette örömteli?

„Hogy az ember a szenvedés mélységében megérzi a mulandóság örömét, az örömöt a látszólag végtelen szenvedés kihunyása felett, a halál örömét.” A jóban az a rossz, hogy meghal. A rosszban az a jó, hogy meghal.

Az emberi élet feszültsége éppen ebben a kettősségben ragadható meg: „az ember szenvedéssel és örömmel teli halálában”. És éppen ezen a ponton cserél bérelt helyet a halál és élet az általános vélekedés vitalizmustól áthatott amfiteátrumában. Mert az ember tudása a jóról és a rosszról halandóságának ismerete, sőt maga a halál. Az ember halott, mert tud a jóról és a rosszról.

Ezért halottnak lenni annyit tesz: az ember az életet nem ajándékként, hanem parancsolatként kapja. Az ember a bűneset után abban az értelemben halott, hogy az életre van ítélve.

Saját maga tartozik felelősséggel a jóért és a rosszért. Aki nem volt képes Istennel élni, annak Isten előtt kell élnie. Innen érthető Bonhoeffer provokatív állítása:

Halottnak lenni azt jelenti: élni kell.

A halál spirituális értelemben az emberi élet abszolút ellensége, amit legyőzött a jó és a rossz világában megjelenő, Jézus. Ezért a puszta vitalizmus kétségbeejtő varázslatát, az élni kell (a saját forrásainkból) imperatívuszát megtörte és helyettesíti Krisztus könyörületes uralma, aki teremtményeinek az életet ajándékként adja vissza és nem megparancsolja, az élet evangéliumát adja a törvény helyett. A halál mint a földi létezés megszűnte ellenség, de nem abszolút értelemben, hanem utolsó ellenségként, ami „eltöröltetik” (1Kor 15,26). Mindennek alapja, hogy az egyén életét ajándékként fogadhatja el, mert Krisztusban van örök élete, aki az új közép, aki által történelme van és éppen ezért nincs ismerete a kezdetről, de van a középről. Aki ajándékként fogadja el földi életét, abban tudatosul, hogy eme ajándék nélkül is van élete.

Szólj hozzá