Max Weber 1864. április 21-én született Erfurtban. A szülői házat a pezsgő szellemi élet jellemezte, hiszen édesapjánál, aki politikus és parlamenti képviselő volt, gyakran fordultak meg neves tudósok és közéleti szereplők. Heidelbergben jogot tanult, majd 1889-ben Berlinben szerzett doktori címet az itáliai városok kereskedelmi társulásairól írott értekezésével. Gazdaságtörténet iránti érdeklődését mutatja továbbá, hogy habilitációs értekezésében a római agrártörténet jelentőségét vizsgálta tekintettel az állam- és magánjogra. A 1893-tól freiburgi egyetem professzora, majd a heidelbergi egyetem nemzetgazdasági tanszékének tanára, de egészségügyi okok miatt 1903-től már oktatói tevékenységet nem vállal az egyetemen. Az első világháború alatt rövid ideig a heidelbergi katonai kórház igazgatója. 1918-ban a Német Fegyverszüneti Bizottság tanácsadója volt a Versailles-i békeszerződés megkötésekor és részt vett a Weimari alkotmány megírásában. Ezt követően a Bécsi Egyetemen, majd a Müncheni Egyetemen tanít, ahol megalapítja az első német szociológiai tanszéket. 56 évesen, 1920. június 14-én hunyt el Münchenben. Életrajzát felesége, Marianne Weber írja meg, aki munkájában férjét hősiesen támogató, a „betegség és elesettség helyzetéből fölemelő hősnőként” jelenik meg (Roth).

Weber leghíresebb műve A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, amely először két részben jelent meg 1904/05-ben, majd 1920-ban átdolgozva és vallásszociológiai munkásságának kezdetét jelentette. A modern kultúra munkaerkölcsét Weber a kálvinizmus és kvéker mozgalom eredőjeként magyarázza, de úgy, hogy annak kevés köze van teológiai meggyőződésekhez.

Ugyanakkor kérdés marad, vajon valóban okozója-e a protestantizmus a „modern-kapitalista szellemnek”, vagy csupán hatással volt kialakulására (Sobart)?

Ezt a felvetést Weber azzal válaszolja meg, hogy a kapitalizmusnak a tradicionalizmus érzületére volt szüksége ellenzőivel szemben, amit a differenciált bérezés példáján keresztül szemléltet.

Ha a munkavállaló minden elvárás ellenére nem többet, hanem kevesebbet kíván dolgozni, akkor a kereset-többlet kevésbé vonzó számára a kevesebb munkánál, ami arra mutat, hogy az ember „természeténél fogva” nem több pénzre vágyik, hanem olyan életre, amelyhez korábban hozzászokott.

Weber munkaerkölccsel összefüggő állításaira rendkívüli hatással volt Georg Jellinek (1851-1911) meggyőződése, miszerint a modern emberi jogok alapjai nem a felvilágosodás által képviselt természetjogi érvelés mentén alakultak ki, hanem már a reformáció idején abból a nonkonformista álláspontból, amely a hangsúlyokat a hit- és vallásszabadságra helyezte. Mint bármely más szociális cselekvésnek, a gazdaságnak is neki megfelelő értelmes célokra van szüksége. Jóllehet a protestáns erkölcsiség, mint módszeres életvezetés, eredetét tekintve a kapitalizmustól függetlenül alakult ki, de megfelelő hátteret szolgáltatott a kapitalizmus kialakulásának értelmezéséhez.

Az angol puritanizmus építő beszédeit kutatva Weber rámutatott arra, hogy ezekben az írásokban a lelkigondozói gyakorlatból fakadóan gyakran felmerül az üdvbizonyosság kérdése. Ezek szerint az üdvösség Isten kifürkészhetetlen akarata, amit „csupán” a szentségek által nem lehet elérni, ezért a hívek bizonytalanok maradnak üdvösségük tekintetében.

Bizonytalanságukban nem tehetnek mást, mint teljesítik mindennapi kötelességüket hivatásuk során szerzett javaik élvezetéről lemondva. Közismert példája a cipész, aki munkája fölé hajolva, az általa elkészített műben és műve által dicséri az Urat. Kimutatta, hogy a protestantizmus a világi tevékenységek mindegyikét a hivatás („Beruf”) szintjére emelte, amelyek a maguk módján épp annyira üdvösek, mint bármelyik „szent” tevékenység. A puritanizmusban érvényesülő és a prédikátorok által megszólaltatott predestinációtan a modern aszkézishez vezetett, amely elsősorban a fogyasztás visszafogásában fejeződött ki és olyan közösségi szellemiséget formált, amely később a kapitalista gazdasági rend egyéb eredőivel karöltve stabilizáló tényezőnek bizonyulhatott.

Weber által megfogalmazott gondolat következménye a gazdasággal szembeni gondolkodásmód hagyományos, jellegzetesen „katolikus-evilágon túli és aszketikus” irányultsága helyett kialakul az „evilági és protestáns” eredőjű gazdasági gondolkodásmód (Hans G. Kippenberg). Mindezzel Weber alá akarta támasztani azt az állítását, hogy mennyire jelentős mértékben képesek maguk az „eszmék”, nem csupán a gazdaság, de a történelem alakítására. Természetesen állításai nem maradtak visszhang nélkül. A történészek Weber alapvetését kritizálták, hiszen állításuk szerint az általa alapul vett puritán írások egy olyan korban születtek, amikor címzettjei és szerzői a politikai csalódottságuk miatt a munkába menekültek. Sőt, a Weber által leírt puritán magatartás a protestantizmuson belül nem az összes irányzatára és nem egységesen voltak jellemzőek – szólt az ellenvetés. Többen azt állították:

éppen a kálvinizmus engedett szabad teret a politikai szerepvállalás és a társadalmi felelős magatartás számára, miközben a lutheranizmus sajátosan a kvietizmust támogatta.

Téziseinek támadásával szemben Weber mindvégig kitartott álláspontja mellett, jóllehet említett megállapításait később izoláltságukból kiszabadítva szükségesnek tartotta a kultúrtörténet egészébe ágyazottan értelmezni. Ennek köszönhetően fogott hozzá a gazdaságnak a világvallások sajátos összefüggésében való értelmezéséhez, mely vállalkozás a továbbiakban felkeltette érdeklődését a vallások komplex rendszere iránt. Ennek kapcsán hangzatos, ám sematikus állításokat is tesz. Weber saját bevallása szerint azért hagyott fel a továbbiakban a protestantizmus vizsgálatával, mert kollégája, Ernst Troeltsch teológia professzor kiadta A keresztény egyházak és szekták társadalmi tanításairól című munkáját.

Talán a leghíresebb rendszere az, amelyben bizonyos vallásokhoz sajátos gazdasági, politikai magatartásformákat és szerepeket köt. A Gazdaság és társadalom című írásában így a konfuciánusok bürokraták, a hinduk a világrendet meghatározó mágusok, a buddhisták világon keresztül vándorló kolduló szerzetesek, a muszlimok világot meghódító harcosok, a zsidók vándorkereskedők, a keresztények vándorló kézművesek.

Figyelemre méltó azonban, hogy ezáltal nem materialista szemléletmóddal közelít az említett vallásokhoz, hanem hangsúlyozza, hogy hordozói egy olyan etikának, vagy megváltástannak, amely könnyen fellelhető és kimutatható szociális magatartásukban (Hans G. Kippenberg). A vallás és a társadalmi rétegek egymásra vonatkoznak és utaltak, mert a társadalomban jelenlévő csoportok számára szükséges egy eszmei fundamentum, a vallásnak pedig bizonyos „teljesítményt” kell nyújtania, egyébként nem tud meggyökeresedni a civilek körében.