Adolf Hitler hatalomra jutásával egyidőben Dietrich Bonhoffer evangélikus lelkész és teológus (1906-1945) csatlakozik az egyházon belüli ellenzékhez. Szembefordul az egyház és az állam feltétlen együttműködésének igényével és az elsők között ismeri fel a zsidókérdést. Ebben az időben, 85 évvel ezelőtt, fogalmazta meg híres mondatát, miszerint késznek kell lennünk „nem csak a kerék alá került áldozatokhoz csatlakozni, hanem önmagunkat a kerék küllői közzé vetni” [nicht nur die Opfer unter dem Rad zu verbinden, sondern dem Rad selbst in die Speichen zu fallen][1].

Dietrich Bonhoeffer 1936-os Katekizmusának (Konfiemanden-Unterrichtsplan. Zweiter Katechismus-Versuch) egyik érdekessége, hogy arra a kérdésre, melyek a legfontosabb hitvallásai egyházunknak a következő a válasz: „A Kis és Nagy Káté, az Ágostai Hitvallás, a Schmalkaldeni Cikkek, és a Bármeni Zsinat Nyilatkozata.”[2] Ez utóbbit sem a Magyarországi Református Egyház, sem pedig a Magyarországi Evangélikus Egyház nem sorolja hitvallási iratihoz, ám mindkét felekezetnek közös kincse, amely gyakori alapja és kiindulópontja az egyház és állam kapcsolatát értelmező megnyilvánulásaiknak.

A Barmeni Teológiai Nyilatkozatot 1934. május 31-én fogadta el a barmeni zsinat – ami egyebek mellett példája a protestáns belső ökumené korai megélésének[3] - a Hitvalló Egyház alapiratának[4]. Ebben a zsinat szembehelyezkedik a náci ideológiával, a hatalomgyakorlásban megvalósult egyeduralommal (Führerprinzip), annak egyházon belüli megvalósulásával (Reichsbischof), a politikai messianizmussal, valamint az antiszemitizmussal. Szemben a német keresztényekkel vallják, hogy „az egyházhoz tartozás nem függ sem a vértől, sem a fajtól, hanem egyedül a Szentlélektől és a keresztségtől”[5]. Megfogalmazták, hogy a jelenlegi birodalmi egyházkormányzat pusztítja az egyházat az idegen előfeltételek érvényesítésével. Két részletet emelünk ki most a hitvallásból, az első:

Elvetjük azt a hamis tanítást, hogy az egyháznak, igehirdetése forrásaként, Istennek ezen az egy igéjén kívül és e mellett még más eseményeket és hatalmasságokat, alakulatokat és igazságokat is Isten kijelentésének lehetne és kellene ismerni.[6]

A fenti idézetben a teológiai gondolkodás igecentrikussága és elsőbbsége mutatkozik meg szemben a korabeli általános vélekedéssel, amelyet Adolf Hitler démoni messianizmusa határozott meg.  Igaz ez a háború, az erőszak és a gyilkosság sajátos kivételeinek értelmezésére is, ami a náci ideológiában megjelent. Másodszor:

Elvetjük azt a hamis tanítást, hogy az egyháznak különleges megbízatásán túl állami módszert, állami feladatokat és állami tekintélyt kellene és lehetne elsajátítania, és ezáltal az állam orgánumává kellene és lehetne válnia.[7]

Ebből következik a Hitvalló Egyház önállósága, ami nem csupán a birodalommal szemben, de a német keresztényekkel szemben is a saját teológiai és politikai pozíció elfoglalásának lehetőségét deklarálta.

A Nyilatkozat háború utáni recepciója végigkísérte az NSZK modernizálódását, hol kritizálta, hol támogatta a társadalmi folyamtok változását. Az NDK-ban pedig elsősorban a „másokért élő egyház” diakóniai szolgálatának, önálló Krisztus-hirdetésének alapjául szolgált. Érdekes lenne annak vizsgálata, hogy a ma számos országban erősödő doktriner, identitáspolitikai vezetés kontextusában, hogyan értelmezhető a Nyilatkozat? Milyen üzenete lehet a politika által támogatott és gazdaságilag „jóltartott” egyházak számára?

[1] Bonhoeffer, D. (1933): Aufsatz "Die Kirche vor der Judenfrage" in: BERLIN 1932 -1933 Hrsg. Carsten Nicolaisen und Ernst-Albert Scharffenorth (DBW 12). ehr. KaiserlGütersloher Verlagshaus, Gütersloh 1997. 349-359. 353. o.

[2] BONHOEFFER, D. (1936): Konfiemanden-Unterrichtsplan. Zweiter Katechismus-Versuch. in: Dietrich Bonhoeffer, Gesammelte Schriften (GS). (Szerk. Eberhard Bethge). 3. kötet. München: Chr. Kaiser. 335-367. 338. o.

[3] FEKETE K. (2009): A barmeni teológiai nyilatkozat. Vezérfonal a dokumentum tanulmányozásához. Budapest: Kálvin János Kiadó. 42. o.

[4] Uo. 22. o.

[5] Uo. 18. o.

[6] Uo. 27. o.

[7] Uo. 29. o.