Nem lehet máshonnan írni csak a gyerekkorból. Helytelen fiú vagyok, nincsen nekem helyem – kezdte gondolatait a Saul fia című Oscar-díjas film főszereplője. Majd hozzátette:

Saul is helytelenné vált és sok hozzá hasonló ember vesz bennünket körül.

Periférikus látásunk bekódolja őket, alig veszünk tudomást róluk, egy hajléktalan pl. csupán egy barna folt látóterünk szegletében.

Van, aki a régmúlt traumáját éli, van, aki a jelenét szenvedi, de vannak, akik egyenesen traumát keresnek – jegyzi meg Röhrig viccesen, majd rögtön példát is hoz: olyan gimnáziumba jártam, ahova több író gyereke is be volt íratva, akiknek már megvolt az írói identitásuk. Ugyanakkor irigykedtek is rám, mert olyat, amit én gyerekként megéltem nem lehet kölcsönadni. Közben elkezdtek inni és szélsőséges élettapasztalatokat gyűjteni…

RG: Határhelyzeteket keresem, a határ az egy sáv. Szépen fejezi ezt ki a magyar nyelv: a határba mész ki, ami egy nagyobb terület.

GA: Szembe kell nézni a rosszal?

RG: A versnél is jobban érdekel, hogy hogyan hat rám a vers. Ezért nem írtam meg egyik versemet, amelynek már két sora készen volt. Mert rossz hatása lett volna rám, másokra. A verset, mint egy hangszert használom, nem azonosítom vele magam. Például

volt egy görög nevű gyönyörű lány ott, ahol felnőttem. Volt neki egy bőröndje, amibe mindig belebújt és bele is kellett csukni - ez az egyetlen bőrönd maradt az apjától. Ő mondta: én mindig csak egy napig vagyok itt. Mire én: figyelj, tíz éve vagy itt. Igen, mondta Ő, de mindig csak egy napig, így próbálok élni.

RG: A Léleknek ezer rétege, sorsa, története van. Érzékenyit valamire. Maszkok mögé bújok. Az új kötetemben (Aki cipőjében hordta a gyökereit - bemutató PIM, március 17.) pl. Péter, Zsanett, stb. érdekel, hiszen a maszk tulajdonképpen arra való, hogy az igazi arcodat mutasd meg.

GA: Egy deportált néni is azt mesélte nekem, hogy azzal tudta túlélni: mindig csak a mai nap van. Saul.

RG: A forgatás elött és után volt nehéz, de a forgatás nem. Egzisztenciális szerep, intenzív, de egy hangkulcsban irt figura. Engem az érdekel, hogy min múlik az, hogy ilyen helyzetben milyen irányba mozdul el valaki, pl. egy rabbi, akinek hivatala lenne a segítés és a támogatás, pont ő rángatja le a kabátot egy hulláról. Hétköznapi helyzetben az egyébként kis simlis pedig nagy dolgokat tesz.

GA: De min múlik ez? Mi történt, hogy a kisfiú túlélte?

RG: Sault nem a túlélés motiválta.

Ennél itt van egy végtelenül gyakorlatiatlan ötlet, hogy ő ezt az egyet megmenti. A vallás az az, amit te teszel, amikor egyedül vagy.

RG: József Attila öngyilkosságra hajlamos volt, de amit nem tudok megbocsátani neki az az, hogy erre ráhajolt. Hogyan hat? Nincs az a műalkotás, ami megérne egy emberi életet… Van olyan vers, amit nem szabad megírni, mert apa vagyok… Alapvetően mámorosan boldog ember, nincs bennem kétségbeesés.

A harmadik festő – mese (elmondja).

RG: Tanulság: rettenetes az élet, életünk harmadik festőjévé kell válni. A púpos félszemű királyt úgy festettel le a harmadik festő, mint egy térdelő szarvas vadászt, akinek kinyújtott bal karja kiegyenesítette a hátát és oldalról nem látszott a vak szeme. Az előző kettő megszépítette, vagy meghamisította az eredeti képet. A harmadik leleményes volt. Holokausztot, a szenvedést, a sorsot valahogy így, harmadik festőként lehet, szabad láttatni….

RG: Nem szabad leragadni, nem szabad letüdőzni. Egy ideig a Holokauszt Emlékközpontban dolgoztam, ahol volt egy néni. Ha német csoport jött, akkor leragasztotta az alkarjára tetovált számokat. Miért? Nekik nem. És én ezt értem, nekik nem. Amerikaiaknak, japánoknak igen. Mit tudják azok a japánok, amerikaiak? De egy német! Én nem fogok egész életemben egy kéményt ölelgetni – mondta a néni.

RG: Miskin herceg mondta: a boldogság elhatározás dolga.

Van a körülmény és van a „belülmény”. Ott még te vagy.

Kapjuk, egészében senki nem mondhatja, hogy én csinálom. Egyébként a boldog házasság titka: boldog embert kell elvenni! Valakit nem lehet boldoggá tenni! Az ember arca az közterület! Azzal járok az utcán.

Fotó és szöveg: Orosz Gábor Viktor