2016. sze 04.

A szeretet megtér, ha akar…

írta: Orosz Gábor Viktor
A szeretet megtér, ha akar…

Kalkuttai „Szent” Teréz nekem is példaképem

„Kezdeteben azt hittem, hogy meg kell térnem. Időközben megtanultam: a feladatom az, hogy szeressek. És a szeretet megtér, ha akar.” – írja Teréz anya. Életpéldáján keresztül és az idézett gondolattal vált Teréz anya mindannyiunk példaképévé. A mosolygós kendős néni, akit először gyerekoromban láttam egy újságban, talán éppen 1979-ben, amikor neki ítélték oda a Nobel-békedíjat. A díjat az alábbi szavak kíséretében vette át: „Menjünk haza és szeressük a családunkat”, ami válasz volt arra a kérdésre, hogy miként segítsük elő a világbékét.

tereza.jpg

Az összkép, amit róla akkoriban alkottam az a gondoskodó édesanya alakja volt, akinek sok fogadott gyermeke van és ezért nagyon becsülik, de ő maga az édesanya, a nagymama egyszerű szeretetével végzi munkáját.

Később, számomra nagy jelentőségű, gondolataival is felhívta magára a figyelmem. Ezek közül talán a legjelentősebb Az élet himnusza, amelyben az egyetemesség igényével fogalmaz meg olyan értékeket, amelyek az élet teljességének megélésére biztatnak:

Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!

Az élet szép - csodáld meg!

Az élet boldogság - ízleld!

Az élet álom - tedd valósággá!

Az élet kihívás - fogadd el!

Az élet kötelesség - teljesítsd!

Az élet játék - játszd!

Az élet vagyon - használd fel!

Az élet szeretet - add át magad!

Az élet titok - fejtsd meg!

Az élet ígéret - teljesítsd!

Az élet szomorúság - győzd le!

Az élet dal - énekeld!

Az élet küzdelem - harcold meg!

Az élet kaland - vállald!

Az élet jutalom - érdemeld ki!

Az élet élet - éljed!

Teréz anya valóban példakép, tanító, akinek az életútja a szeretet jelét rajzolta mindannyiunk elé, amely motivál a jó megtételére, bár tőle megtanultuk: „A jót, amit ma teszel, az emberek legtöbbször elfelejtik holnapra. Tedd mégis a jót!”

Kalkuttai Teréz anya számunkra, protestánsok számára is „szent”. Nem abban az értelemben persze, ahogyan azt Erdő Péter bíboros hangoztatja. Nem „közbenjárónk”, mert az egyedül Jézus Krisztus. Az sem a római katolikus egyház dolga, hogy megállapítsa üdvözült voltát, bár megteheti.

Ugyanakkor az Ágostai Hitvallás szavaival Teréz anya „szentté” avatásának ünnepén is valljuk:

a szentekről megemlékezhetünk azért, hogy kövessük hitüket és jó cselekedeteiket, hivatásunk szerint, - ahogyan követheti a császár Dávid példáját azzal, hogy hadat visel a török távoltartására hazánktól; mert mind a kettő uralkodó. Azt azonban nem tanítja a Szentírás, hogy a szentekhez fohászkodjunk és a szentektől kérjünk segítséget. Mert egyedül Krisztust állítja elénk közbenjáróul, engesztelésül, főpapul és szószólóul. Őt kell segítségül hívnunk, és megígérte, hogy meghallgatja könyörgésünket. Ezt a tiszteletet fogadja a legszívesebben, hogyha ti. Őt hívjuk segítségül minden nyomorúságunkban. 'Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál’ stb. 1 Jn 2,1. ( CA XXI.)

Szólj hozzá

szent szeretet üdvösség egyetemesség Teréz anya Ágostai Hitvallás